Óriási örömhír!

Iskolánk mindkét negyedikes tanulója kiemelkedő eredményt ért el a kerületi matematika versenyen.
Kelemen Jakab (4.z) l.helyezést, Viczinger Ádám (4.a) lV. helyezést ért el.
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Felkészítőik: Kisné Bognár Ágnes és Rizmayer Katalin

2024.04.16. Fizika show

Hogyan lehet egyszerre játékos és tudományos a fizika? Mindez kiderült tanulóink számára a vidám, szórakoztató, utazó előadáson, ahol a természet törvényszerűségeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Olyan látványos kísérletekre csodálkozhattak rá, amelyek akár otthon is elvégezhetők és mindezek pontos magyarázatát is megkapták.
Mór-Baranyainé Kalmár Judit

A magyar költészet napja

1964 óta ünnepeljük Magyarországon József Attila születésnapján, április 11-én a magyar költészet napját. Iskolánkban minden évben megemlékezünk e jeles napról. A 7. és 8. osztályos tanulóink egy vetélkedő során adnak számot irodalmi jártasságukról. A gyerekek idén többek között verset írtak, költők és írók képeit ismerték fel, műrészleteket egészítettek ki. A verseny nagyon szorosan alakult, hiszen az első és a második helyezett csapat között mindössze egy pont döntött. A 7. z osztály egyik csapata két pont veszteséggel végezett az első helyen.
A végeredmény :
I. 7. z osztály: Pollák Viktória, Huszár Hanna, Deákvári Lilla

II. 8. a osztály: Gavajda Gergő, Rimán Mátyás, Dajka Máté

III. 8.z osztály: Kisgergely Júlia, Gazdag Emma, Sárközi Valentina

IV. 7.z: Szelei Lana, Ölei Réka, Pap Nika

V. 7. a osztály: Gyene Vivien, Pintér Helga, Vida Vivien

VI. 7. a osztály: Kárász Alex, Kovács Noel, Horváth Dávid

Minden résztvevőnek köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményhez!

Lengyel Barbara (humán mk. vezető)

Húsvéti előkészületek a napköziben – 2024. március 22.

„Ez a húsvét olyan ünnep,

fák, virágok megzsendülnek…”

A szünet előtti pénteken került megrendezésre tavaszi barkácsdélutánunk, melynek középpontjában, természetesen a húsvéti ünnepvárás állt.

Az ügyes kezek alkotómunkáját követően népi játékok vártak ránk a friss levegőn; s a program zárásaként pedig, Király Tünde néni vezetésével – és gitárkíséretével – énekes körjátékokat játszottunk.

Kerületi matematika verseny

Idén is részt vettek tanulóink a kerületi matematika versenyen:

5.a: Csesznek Liza 3. helyezett

Selek István 8. helyezett

Veszprémi Zalán 14. helyezett

6.a: Bajor Csaba 7. helyezett

7.z: Pap Nika Szófia 12. helyezett

Vékony Anna Zoé 4. helyezett

8.a: Kálmán Máté 8. helyezett

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Matematika tanárok: Juhász Katalin és Gálné Rozsi Krisztina

Mezei futóverseny

Kerületi diákolimpiai mezei futóversenyt rendeztek a Duna parton, ahol sok diák lelkesen versenyzett. Iskolánk legeredményesebb versenyzője Szamper Márton 6.z osztályos tanuló, aki a korosztályában első helyen ért célba.
Gratulálunk a helyetetteknek!
Hajrá Mátyás!

Kedves Szülők!

A 2024/25. tanév első évfolyamára beiratkozási kérelem 2024.03.27-től 2024.04.19.
12:00 óráig küldhető be a KRÉTA e-Ügyintézésen keresztül (BÁI menü
 https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap).

Tájékoztatásul közöljük ezzel kapcsolatban az alábbi fontos tudnivalókat
 A beküldött kérelem ellenőrzése hivatalosan 2024.04.18., csütörtök (8:00-19:00) és
2024.04.19., péntek (8:00-19:00) zajlik, a törvényes képviselő(k) személyes
jelenlétében.
  Törvényes gondviselő megjelenése kötelező! Ellenőrzés során kötelezően be
kell mutatni:
o gyermek nevére kiállított személyazonosságot és a lakóhelyet igazoló
hatósági igazolványt (gyermek lakcímkártyája),
o szülő/törvényes képviselő személyazonosító igazolványát.
 A beiratkozási kérelmet Ügyfélkapuval kell hitelesíteni (digitális aláírás).
 Digitális aláírás nélkül is beküldhető kérelem, azonban az ilyen típusú kérelmet ki
kell nyomtatni, melyet a tanköteles gyermek törvényes képviselőivel és két tanúval is
alá kell íratni. Ez a folyamat hosszabb időt vesz igénybe, így kérjük, aki teheti,
hitelesítse kérelmét beküldéskor!
Beiratkozási kérelem beküldése
 Kötelezően kitöltendő adatok:
o Csillaggal jelölt mezők (személyes, lakóhely, óvodai adatok)
o Osztálytípus, tagozat választás
o Közös felügyelet esetén mindkét törvényes gondviselő megadása kötelező
o Egyedüli nevelés esetén csatolni kell bírósági határozatot a felügyeleti
jogról

 Belépés után a kérelemben első lépésként ki kell választani,
hogy körzetes vagy nem körzetes kérelem kerül kitöltésre.
 Bejelentkezni két opcióval lehet:
o ügyfélkapus felhasználónévvel, ha rendelkezik ilyennel a gondviselő vagy
o ideiglenes regisztrációt követően.
 Adatkezelési tájékoztató elolvasása, nyilatkozattétel.
 Belépési link: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap (BÁI menü)
 Kérelem beküldése
o digitális aláírással vagy
o nyomtatást követően, kézzel történő aláírással.
 Beküldött kérelem státuszát ezután nyomon lehet követni a felületen, a Folyamatban
lévő ügyek menüsoron.
Egyéb, itt nem részletezett információt a Kréta Tudásbázisán találhatnak, elérhetősége:
https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=44007913

Nyári sakktábor a Kölcseyben

Időpontja: 2024. július 1-5, hétfőtől péntekig

Napi intervallum: 9.00 – 16.00 óra, gyülekező 8.30-tól

Igény esetén ügyelet biztosítása 8.00 órától 17.00 óráig.

Program:

Játékos sakkoktatás, logikai fejlesztés, szimultán, vaksakk bemutató, jelmezes szabadtéri (ahol mindenki valamilyen figurának öltözik) élő sakk, Legyél Te is milliomos! – műveltségi kvíz, páros vetélkedő, házi versenyek díjakkal, tombolahúzás, meglepetés. Minden résztvevő ajándék pólót kap.

Háromszori étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna)

Kérem, a jelentkezési lapon tüntessenek fel minden allergiára, intoleranciára vonatkozó tudnivalót a gyermekről! Aki egyénileg hozna magának ételt, legyen szíves jelezni, ez esetben az adott étkezés árát levonjuk a tábor díjából.

Szabadtéri tevékenységek: kidobós, foci, teqball, asztalitenisz, tollaslabda, kincskeresés, számháború

A tábor részvételi díja:

Szakkörösöknek: 40 000 Ft

Tavalyi táborozóknak: 42 500 Ft     

Új jelentkezőknek: 44 500 Ft

Testvéreknek további 1000-1000 Ft kedvezmény!

Befizetési határidő: 2024 április 30.

Részletfizetési lehetőség az összeg felével:

  1. részlet: Április 30-ig, II. részlet Június 15-ig

Jelentkezési határidő: 2024 április 8.

Elérhetőségek: imre.hera@gmail.com,

Úszó diákolimpia

Iskolánk kerületi úszó diákolimpián vett részt a csepeli strand úszodájában.
Legeredményesebb versenyzőnk Szamper Márton 6.z osztályos tanuló lett, aki az 50 méter gyorsúszásban második helyezést ért el.
Iskolánkat képviselte még: Fülőp Boglárka, Vida Violetta, Vida Zselyke, Kis Richárd Szantinó, Selek István és Veszprémi Zalán is.
Gratulálunk a versenyzóinknek!
Hajrá Mátyás!

Alsós tanulóink is remekelnek különféle diákolimpiai versenyeken.

Ritmikus gimnasztika sportágban ezen belül szabad gyakorlat országos döntőjében: Hócza Liza 6. helyezést ért el.
Gratulálunk a helyezésért!
Kick-Box sportág országos döntőjében:Varga-Bata Zalán 1. helyezést ért el.
Gratulálunk a helyezésért!
Hajrá Mátyás!

Csepeli Művészeti Szemle: Vers- és prózamondó kategória

Az  alsó tagozatosoknak megrendezett kerületi vers-és prózamondó versenyen újra kiemelkedő eredményt értek el tanítványaink.
Hudák  Zsófia (1.a), Krump Dominika (3.z) arany minősítést, Brandys Mira (2.z) ezüst minősítést, Tóth Maja (3.a) pedig bronz minősítést szerzett.
Eredményükhöz szívből gratulálunk
!

Gratulálunk!

Biró Boglárka 6.a osztályos tanulónk első helyezést ért el az Országos Diákolimpián ritmikus gimnasztika labda, illetve karika kategóriában.

Balatincz Zoltán 3.a

A Diákolimpia országos döntőjén Kick-Box formagyakorlatban ezüst és bronzérmet szerzett
Gratulálunk!
Mácsai Erika

Alsó tagozatos kerületi népdaléneklő verseny

Alsó tagozatos szólistáink, kis-és nagy csoportos énekeseink is remekeltek a kerületi népdaléneklő versenyen.
Minden csapatunk kiemelt arany minősítést szerzett!
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Köszönjük Orbán Enikő tanárnő kiemelkedő felkészítő munkáját!!!!

Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklő verseny

Februárban zajlott le a Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklő verseny kerületi és fővárosi fordulója. Iskolánk diákjai igazi aranyesőt hoztak a versenyekről. Gratulálunk minden szereplőnek a szép eredményekhez!

  1. – 4. osztály korcsoportja:

Énekegyüttesek:

Motollák – 3. z osztály: Kiemelt arany: Burián Vivien, Csillag Virág, Gasparek Fanni, Hajnal Rebeka, Hócza Szofi, Krump Dominika, Varese Emma

Danászok – 4.z osztály: Kiemelt arany: Alapi Fanni, Benis Szófia, Deák Kata, Dervadelin Petra, Friedl Zsófia, Horváth Panni, Láng Benedek, Szabó Emma

Kisegyüttesek:

Moldvai leánykák – 3. z osztály – Kiemelt arany: Gasparek Fanni, Hajnal Rebeka, Varese Emma

Sóvidéki leányok – 4. z osztály: Kiemelt arany: Alapi Fanni, Szabó Emma, Balázs – Veperdi Dorina

Szóló: Balázs – Veperdi Dorina: Kiemelt arany

  1. -6. osztály korcsoport

Kisegyüttes:

Szatmári legények – 5. z osztály – Arany: Antal Balázs, Joó Levente, Kisgergely Ármin

Énekegyüttesek:

Aranyalmák – 5. z osztály – Kiemelt arany: Balogh Emma, Koza Zorka, Kurilla Liliána, Losonczy Nóra, Málik Melani, Pap Lili, Pollák Diána

Daloló leánykák – 6. a, z osztály – Arany: Biró Boglárka, Kiss Hanna, Mincsik Nóra, Ritzl Abigél, Borka Georgina, Novák Natália, Urbán Dóra, Vida Zselyke,

Szóló: Biró Boglárka 6. a – Arany

Pap Lili 5. z – Kiemelt arany

  1. 8. osztály

Énekegyüttes

Nótázó menyecskék – 7, z – 8. z osztályok – Kiemelt arany: Deákvári Lilla, Gazdag Emma Joó Marianna, Konkoly Anna, Musbeh Karina, Pap Nika, Pollák Viktória, Vékony Anna

Fővárosi forduló

Aranyalmák – 5. z osztály: Arany

Nótázó menyecskék – 7. – 8. z osztály: Arany

Pap Lili 5. z osztály: Kiemelt arany – Országos versenyre továbbjutott

Orbán Enikő és Kissné Katona Mária

Orbán Enikő és Kissné Katona Mária